Eltűnt Árpád-kori vagy középkori falvaink 20 - Kerekikál falu

Részletes leírás: A későbronz-koravaskori földsánccal körülvett földvár tövében áll a jó állapotban lévő templomrom. A terület a honfoglaló Kál-Horka szálláshelye lehetett, valószínű, hogy a Horka nemzetségbe tartozó Bulcsú vezér is innen indult kalandozó-portyázó hadjárataira. Konsztantinosz bizánci császár 950-es években írt művében, valamint XIII. és XIV. századi magyar krónikákban egyaránt találunk utalásokat Kál horka ill. fia, Bulcsú személyére, ezért feltételezhető, hogy Kál horka az Augsburgnál 955-ben vereséget szenvedett Vérbulcsú vezér apja vagy nagyapja volt. A leírásból azt is megtudhatjuk, hogy Bulcsu, a Horka Kálinak a fia, és hogy a Káli tulajdonnév, a Horka meg méltóság, valamint a „Jila is, amely nagyobb a horkánál“. Ezt követően a türköknél - akkoriban így is nevezték a magyarokat - fennálló uralkodói rangsorról ekként ír: „Első feje az Árpád nemzetségből sorban következő fejedelem, és van két másik is, a Jila és a Horka, akik bírói tisztséget viselnek“. Géza fejedelem németbarát politikája miatt a Káli-medence környékén élő Vérbulcsú nemzetséggel megromlott a viszonya. Ezt tetézendő, az addigi trónutódlási renddel szakító Géza fejedelem 997-es halálát követően, a jogos utódot, Koppány herceget félreállítva, saját fiát, Vajkot tette meg utódjául. Egyes vélemények szerint a lázadó Koppány is a Kál-Vérbulcsú nemzetséghez tartozott, és ennek következtében a hatalomért vívott harcában alulmaradt nemzetség szállásbirtokait Szent István király elkobozta és saját királyi, királynéi birtokaihoz csatolta. Ezt követően a területen királyi jobbágyok éltek. Kerekikál falu első okleveles említése Kerekykaal írásmóddal 1292-ből maradt ránk. Nevének egyik tagja, a Kál, minden bizonnyal a Kál nemzetségtől eredeztethető. A Kereki vagy a középkorban erdő jelentéssel is bíró kerek szavunkból ered, vagy egyszerűen csak a kerek kis vulkáni kúpot írja le, amelyen a falucska állt. A falu temploma a XIII. században épült. Zömében birtoklástörténeti és egyházi dokumentumokra támaszkodva elmondható, hogy 1296-ban III. András király a veszprémi püspökségnek adományozta Kerekikál birtokot. A rovásadó összeírásokból az is kiderül, hogy a falut nagyrészt egyházi nemesek (praeqlialistak) lakták, feladatuk a veszprémi püspök birtokainak katonai védelme volt, melynek fejében birtokhoz, és országosan nem, csupán helyben érvényes nemesi ranghoz jutottak. Később a kapornaki apátságnak is voltak itt földjei. A püspökség összeírása szerint a település papja 1333-1334 években Balázs. 1341. április 15-én I. Károly uralkodó valamennyi Kál-völgyi birtokát, így Köveskáli, Szentbékkállai és Mindszentkállai boradó kondicionáriusait és udvarnokait adta cserébe a veszprémi káptalannak és a püspöknek Tátika vára és tartozékai fejében. A fehérvári káptalan által 1341. május 3-án kiállított jelentés szerint azonban a Kál-völgyi iktatás nem sikerült, mivel az előbbi három falu mellett a Kerekikáli és Töttöskáli népek is nemeseknek, illetve királyi jobbágyoknak vallották magukat, továbbá voltak, akik egyenesen nemesítésről szóló oklevelet tudtak bemutatni: A korábban már említett, 1341-ből származó oklevélátírások feltehetően ebben az összefüggésben, a veszprémi káptalan kezdeményezésére a Kál-völgyi falvak lakosainak uralkodói joghatóság alól egyházi függőségbe kerülésük idején keletkezhettek, igazolván a kanonokok korábbi jogait a területhez. A Szentbékkállai, feltehetően püspöki birtokrészen élők státuspere tovább folytatódott 1346-ban, amikor többen is országos nemesnek vallották magukat, így próbálván kihátrálni a számukra kedvezőtlen fejlemények, vagyis az egyházi függőségbe kerülés alól. 1382-ben végül a püspök végrendeletben nyert adományt Szentbékkállára. 1511-ben az éneklőkanonoki javadalomra vonatkozó vizsgálat folytatását rendelte el Nágocsi Gáspár kántorkanonok kérésére Beriszló Péter, a veszprémi püspökség helynökkormányzója, 1512-től a veszprémi egyházmegye püspöke. A Sóstókálnál is említett tanúmeghallgatási jegyzőkönyv szerint a veszprémi kántort Kerekikálon is megillette a tizedek negyedének a fele, vagyis a tizednegyedből a plébánosi fél-tizednegyed mellett a kanonokoknak járó fele rész egésze. 1548-ban a török fölégeti a környéket, mely a pusztulását okozta a falunak és a templomnak. Ugyan lakossága a vész elmúltával rövid időre visszatelepül, de 1595-től teljesen lakatlanná válik. Később nem települt újjá. Az 1800-as évek során a templom maradványait vincellérházzá alakították át, de a II. világháborútól ismét elhagyott. A templom szentélye a hajóval egy szélességű, keletelt, egyenes szentélyzáródású. Valószínűleg a Déli oldalon lehetett a bejárata. Északi és Nyugati fala jó állapotban áll. Nyugati oldalán kegyúri karzat volt. Bár megmaradt falai igen jó állapotban maradtak fenn, a videó tanúsága szerint erősen körül veszi és benőtte a bozót, körbenézni nehéz és körülményes.