Tóth Dávid emlékére

Sebezhetetlennek tűntél, mint a szikla, Melynek nem árthat sem nap sugara, sem fagy, Csak egy fa, mely egy életre útját állta, S Te elmentél, fel az égi világba, El sem búcsúzhattál, mert nem így tervezted, De az nap vasárnap elvesztetted életed, S ez a piros lap, már egy életre szólt, Tudod s tudom, innen már nincs visszaút. A mennyeknek országa lett új otthonod, S mi már csak siratni tudunk e Földön, Itt hagytál bennünket szívünk bánatában, Lelkünk vigasztalhatatlan fájdalmában, De menned kellett, nem volt más választásod, Hiszen valaki fentről szólított Téged, Isten szava volt, mely magához ragadott, S örökké való boldogságot adott.