HARARI: A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÚJRAÍRNÁ A BIBLIÁT
Állítólag néhány éven belül lesznek olyan vallások, amelyeknek a szent könyvét a mesterséges intelligencia írta.
Minek köszönhető az, hogy a legtöbben az igazságot tévesztik a tudatossággal?
Vegyünk ki egy s betűt mindkét szóból, és válasszuk külön:
TUDATOS ÁG vs. IGAZ ÁG.
A legtöbben azt hiszik, hogy ez a két szó egymás szinonimája, holott a valóságban egymás ellentétei azok. Legalábbis Jézus szerint, aki nem azáltal volt igaz, hogy sokat tudott, hanem épp azáltal, hogy nem tudott semmit, és teljes mértékben az Atya lelkére támaszkodott. Nem az elméjében felhalmozott információ halmazok szerint élte az életét, hanem az Atya lelkéből kapta mindig a legfrissebb és legaktuálisabb információt, amelyhez Isten adta az Ő erejét.
A tudatosság a tudás fájának a gyümölcse, amely Isten szerint halált hoz az emberre. Az igazság pedig azt jelenti, hogy a gyermek a bizalom által össze van kapcsolva az teremtője lelkével, ahonnét tökéletes választ kap minden aktuális kérdésre, és élethelyzetre.
Újjászületés nélkül az emberek a külső képekből táplálkoznak, és amit belülről vetítenek kifelé, valójában az is kívülről származik, a szemeik világából, a külső sötétségről. Így van elzárva az emberek világa Isten világától. Ebben a zárt rendszerben minden test és lélek megeszi, és felemészti saját magát.
Akik a külső világot Krisztus beszéde által nem bontják le a saját lelkükben, azokat fel fogja falni a fenevad.
Az apokalipszis (a hazug külső leleplezése) mindenkinél meg fog történni előbb vagy utóbb. Boldogok, akiknél előbb, és jaj azoknak, akiknél utóbb, a test halála után történik meg.
Az apokalipszis fekete lovasának jelentése:
Hirtelen jön az éhínség és a nélkülözés, de a kegyelem még egy darabig elérhető lesz.
Az álom fontos üzenete: Bor még van, de már nem kell senkinek. Tehát a kegyelem még tart, de az emberek már annyira el vannak hidegülve, hogy nem tudják elfogadni azt.
„És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, a mely ezt mondja vala: A búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd.” Jel 6:6
Üzenet a szőlőmunkásoknak:
„Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön.
Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.
Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?
Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Mt 24:42
Kértél? Kaptál? Megtörted? Megosztottad a mindennapi kenyeret?
1 view
6
1
1 year ago 01:50:06 1
HARARI: A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÚJRAÍRNÁ A BIBLIÁT
2 years ago 00:07:35 1
Réponse juive à Yuval Noah Harari:
4 years ago 00:15:31 1
Sapiens: Harari n’a pas compris
5 years ago 00:08:57 1
Harari: a korrupció hazafiassággal álcázza magát
1 year ago 00:17:33 1
Yuval Noah Harari, a hamis próféta
4 years ago 00:07:22 4
Yuval Noah Harari - A Homossexualidade Na Natureza
5 years ago 00:50:52 38
Yuval Noah Harari and Jared Diamond in conversation
6 years ago 00:07:22 14
Yuval Noah Harari - Q&A on Being Gay
4 years ago 00:11:25 1
HARARI E O VÍRUS
2 years ago 00:28:21 32
The Future of Humanity - with Yuval Noah Harari
8 years ago 00:57:20 1
A Brief History of Tomorrow | Yuval Harari
3 years ago 00:13:27 44
Yuval Noah Harari: The 2021 60 Minutes interview
5 years ago 00:15:36 1
Le Triomphe du patriarcat, réponse a Yuval Noah Harari.
8 years ago 00:57:35 12
Yuval Noah Harari: Homo Deus: A Brief History of Tomorrow
4 years ago 00:35:02 15
Hebrew University’s Prof. Yuval Noah Harari on The Era of the Coronavirus: Living in a New Reality
3 years ago 00:49:38 117
The War in Ukraine Could Change Everything | Yuval Noah Harari | TED
5 years ago 01:45:56 84
Roundtable in Lausanne with Yuval Noah Harari
9 years ago 00:04:49 8
Harukanaru Toki no Naka de Maihitoyo-Harari, Harari (With Romaji, English, & Kanji Lyrics+HD)
11 months ago 00:10:24 1
Will AI Girlfriends Ruin A Generation Of Men? | Yuval Noah Harari
4 years ago 00:11:15 12
Yuval Noah Harari Explains the Popularity of COVID Conspiracies
2 years ago 00:08:48 1
Yuval Noah Harari Explains How Understanding Stories is a Superpower
4 years ago 01:33:31 40
Mark Zuckerberg & Yuval Noah Harari in Conversation
2 years ago 00:06:51 2
Elon Musk, Yuval Harari, Sundar Pichai discussing: Is AI a Threat?
10 years ago 00:00:51 35
Sapiens: A Brief History of Humankind - Yuval Noah Harari